Újabb életmódváltó csapat a BENEFITnessben!

Az elmúlt hét folyamán első alkalommal találkoztak az új BENEFITness életmódváltók az infóesten. A résztvevők már a program első részében, a játékos ismerkedés alatt levetkőzték gátlásaikat, és őszintén beszéltek arról, miért döntöttek úgy, hogy belevágnak az egy éves életmódváltó programba. Van, aki fogyni szeretne, mások rendszeresen sportolni és egészségesebben étkezni.Egy dologban szinte mindenki egyetértett: szeretné, ha a rendszeres mozgás a mindennapjai részévé válna.

Sokan említették, az életmódváltás mellett ugyanolyan fontos számukra a Bátor Tábor segítése is, hiszen sokan önkéntesként vagy korábbi táborozóként saját bőrükön tapasztalták a tábor varázslatos hangulatát és az ott szerzett felejthetetlen élmények hatását.

Horváth Zoltánné Kardos Kati, a BENEFITness program, és egyben a Bátor Tábor dietetikusának prezentációja mindenkit lázba hozott, röpködtek a kérdések a különböző típusú cukrok, az optimális só- és fűszermennyiség használatáról. A két szakedző is bemutatkozott – virtuálisan: Jakus-Kruchió Évi videóban, Radisics Alex pedig rövid bemutatkozóban üzent a résztvevőknek. Ezután a Bátor Tábor munkatársai beszéltek arról, hogyan kapcsolódik a BENEFITness program az Alapítványhoz. Hasznos és érdekes tippek hangoztak el az adománygyűjtéssel kapcsolatban is.

A következő találkozóra február 11-én kerül sor, amikor Évi és Alex fognak felkészíteni mindenkit arra, hogyan vágjanak bele a sportosabb életmódba.

Addig is mindenkinek jó készülődést, a régieknek pedig kitartást!

kalandra fel