Horváth Lilla

Healthy isn’t a goal, it’s a way of living

(Scroll down for English)

Ha a Táborban lennénk, valahogy így szólna a bemutatkozás: “Sziasztok, Lilla vagyok, lovas cimbora. Szeretem az abszurd humort- ha rossz kedvem van, elég ha valaki mond nekem egyet-, több mint 100 pár fülbevalóm van és vadkempingeztem már lakatlan szigeten.”

Próbálkoztam már életmódváltással, egészen pontosan azzal, hogy leteszem a cukrot. Kész, vége! Ég veled sütiszörny! Ég veletek lassan induló reggelek, ég veled problémás bőr, ég veletek felesleges zsírpárnák! A 4 hetes diéta legnehezebb része nem az étrend betartása volt, hanem azt életvitellé alakítani. Valami olyasmi lehet mint letenni a cigit.
Amikor már teljesen rajtam állt, hogy mikor mit eszek, egyre inkább kezdtek visszakúszni azok az édes élvezetes gyenge pillanatok és velük együtt a sütiszörny is visszaköltözott, az összes rossz tulajdonságával együtt. Mostanáig!
Azért jelentkeztem a Benefitness csapatába, hogy az elkövetkezendő évben életmódot változtassak, de mindenekelőtt, hogy ezzel a Bátrakat támogassam.
A célom, hogy az egy év után már természetes legyen az egészséges étkezés, és rutin a reggeli mozgás.

Kérlek segítsd Te is a változást és adományozz akkora összeget, amennyit nélkülözni tudsz! Ezzel nem csak engem motiválsz, de a tábori lovas program működéséhez is hozzájárulsz!

If we were in the Camp, my introduction would be something like this: “Hello, my name is Lilla, horse riding activity leader. I like absurd humour – if you ever find me feeling blue, you need only to tell me a joke. I own more than 100 pairs of earrings and I have camped on a remote, uninhabited little island in the North Atlantic.”

I have tried changing my lifestyle before, as I wanted to quit sugar. That’s it, I’m done! Good bye cookie monster! Good bye morning struggles, good bye skin problems, good bye cushions of fat! The hardest part of the four week diet wasn’t to keep myself to the strict meal plan, but converting it into a lifestyle, a way of life. It would probably be like trying to quit smoking.
After the four weeks, it was up to me to plan my meals, and unfortunately I couldn’t say no to the sweet temptation, and once I tripped, it was really hard to get back on track; the cookie monster took over. Until now!
The reason I applied to the Benefitness team, is because I want to change my lifestyle for good. And of course to raise money for this awesome organisation.
My aim is to maintain a healthy lifestyle on-going.

Please help me along this journey and donate any amount of money that you can spare! With your donation you’re not just motivating me but supporting the horseriding activity at the camp!

  • Támogatás
  • Életmód
Összesen:

92 000 HUF

Ebben a hónapban:

0 HUF

Adományodat súlyosan beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítjuk. Felajánlásodat online fizetéssel, banki átutalással vagy postai csekk igénylésével is megteheted.

Sportos leszek

183

ÓRA

180

ÓRA

Adománygyűjtési cél:

180 000 HUF

  • jul 28
  • Egy korszak vége egy újnak a kezdete

    Kicsit több mint egy évvel ezelőtt írtam meg az első bejegyzésem ide, ami azt is jelenti, hogy számomra az életmódváltás a Benefitness keretein belül a végéhez ért. Ezalatt az egy éve alatt lefutottam életem első teljes maratonját, elkezdtem jógázni, letettem a gyümölcsleveket és a chipset, megkedveltem a brokkolit, és elkezdtem megalapozni egy egészséges életmódot, és nem utolsó sorban gyűjtöttem pénzt a tábori lovas program számára.

    Pont július 22-én volt egy éve hogy elkezdtem a programot, és pont július 22-én fejeződött be a Bátor Tábor turnusom, így két fantasztikus dologtól búcsúzom. Átadom a terepet a következő életmódváltóknak és átadom a terepet a következő lovas cimbora generációnak. Idén ünneplem a 10. évfordulómat a Táborral, és ezzel a kerek számmal búcsúzom, egy időre legalábbis.

    Ezalatt az egy év alatt sokat tanultam étkezésekről, hozzávalókról, tápanyagokról, mozgásról, az egészséges életről. Ezt a tudást a továbbiakban is szeretném bővíteni, használni, tovább haladni egy hosszútávon is fenntartható úton. A ruhatáram és egészségem érdekében, sajnos más választásom nincs. Az orvosok szerint a betegségem miatt simán egészségesen élni nem elég, azt egy következő szintre kell emelni. Egyelőre ott még nem tartok, de arrafelé mendegélek 🙂

    Köszönöm mindenkinek aki mellém állt, támogatott, akár így akár úgy, sok lelket öntöttetek belém. Örülök hogy szenvedéseimmel egy varázslatos helyért tehettem 🙂

    “Kiáltsuk most együtt azt, hogy: BÁTOR TÁBOR”

    20464873_1982027551822845_1467981552_o
  • jul 08
  • Pótlás

    Először is, hip-hip hurrá, elértem a kitűzött 180 óra testmozgást 🙂 habár úgy reméltem hogy ennél jóval többet fogok gyűjteni az egy év alatt (mert igen, nem is olyan sokára befejeződik a kihívásom), de nem csüggedek, mert ez az egy év egy elkövetkezendő fitt élet kezdete csak. Az alapok lefektetve, most kezdődik csak igazán.

    És mit csináltam az elmúlt hetekben: rengeteget túráztam egy Shetland nevű szigetcsoporton. Fenn van északon, egyik partját az Atlanti-óceán a másikat az Északi-tenger mossa. Tehát nem a meleg miatt mennek oda az emberek 🙂 hanem a szépséges környezetért. Habár közigazgatásilag Skóciához tartozik, amióta megvették a pénz szűkében lévő dán királytól pár száz évvel ezelőtt, de kultúrájában, történelmében inkább Norvégiához. Mégiscsak viking föld volt, és a lakosok is vikingnek vallják magukat, és egyáltalán nem tartják magukat skótoknak, és a norvég királyi család tagjai többet járnak oda hivatalos ügyekben mint a brit család.

    Nincsenek magas hegyek és fának is szűkében vannak, viszont van rengeteg szabad tér, nagy kék ég, már ha nincs beborítva felhővel, és az évnek ebben a szakában szinte nincs is sötétség éjszaka, van egy kis szürkület amikor a nap lemegy hogy aztán rögtön vissza is jöjjön, így éjélkor még világos van, hajnali háromkor már hétágra süt a nap. Mire megszoktuk a sötétlenséget, már kellett is hazajönnünk, ahol meg újra hozzá kellett szoknunk a sötét éjszakákhoz.

    Próbáltunk minél több szigetet bezsákolni, de még vissza kell mennünk legalább egyszer 🙂 Amit viszont sikerült, az Nagy-Britannia legelszigeteltebb lakott szigete, Foula. Hogy mennyire van elvágva a külvilágtól, azt kb. októbertől március, áprilisig lehet érezni, ami időszak alatt szinte lehetetlen oda vagy onnan eljutni; és nyáron is erősen időjárás függő a közlekedése, majdnem nem jutottunk le a szigetről az erős szél és a kedvezőtlen iránya miatt, szerencsére nem félünk a repüléstől, így nem kaptunk sokkot amikor a kis nyolcszemélyes repülőgépet össze-vissza dobálta a szél. Foula szigete egy kialudt vulkánból alakult ki. Nincsenek magas hegyek, a legmagasabb pontja, a Sneug, 418 m-en fekszik, viszont oda majdnem négykézláb kell fölmászni, olyan meredek a hegyoldal, és mindegyik hegynek. A sziget egy nagyon fontos költőterülete több tengeri madárnak, pl. a lundának. Mi még szerencsések vagyunk hogy láthattuk ezeket a madarakat, hiszen rohamosan csökken a számuk, prédájuk a homoki angolna túlhalászata miatt. Ha még nem találkoztál étlapon vagy boltok halas pultjainál velük, az azért van, mert haleledelként végzik, főleg a lazacfarmok számára, vagy olajukat használják fel különböző termékekben. És egy pozitívum a végére: a Shetland pónik nagyon cukik, és barátságosak miután kiérdemelted a bizalmukat (és itt leszögezném, hogy nem étellel, és ebben nagyon szigorú vagyok); szerencsére én a kivételesek közé tartozhattam és ahelyett hogy menekülnének előlem, elértem hogy maguk közé engedjenek, hogy ott ücsöröghessek közöttük amíg legelnek, amelyik úgy érezte odajött hozzám ismerkedni, így én is kiélhettem magam 🙂

    Nagyon sokat tudnék mesélni Shetlandról, nagy élmény volt, biztos hogy még visszamegyünk 🙂

    19397000_1926337647391836_6166046141911738971_n19554667_1938844712807796_9150900292680396679_n
  • máj 28
  • Bejelentkezés

    Már egy ideje nem adtam jelet magamról, azt hiszem abban megállapodhatunk, hogy a blogom vezetésében vannak elmaradásaim, de ez nem jelentené azt, hogy a sportolást is hanyagolnám. A futócipőmet ugyan még pihentetem, de nem túl sokáig, hiszen már kiszemeltem a következő maratonomat, a jelentkezést is leadtam. Sajnos, ez nem jelenti automatikusan hogy el is indulhatok, hiszen a London Maratonra olyan nagy a túljelentkezés, hogy a szervezők minden évben sorsolás útján döntik el kik indulhatnak. Vagy ha bizonyos időn belül futok maratont, akkor is bekerülök egyeneságon….de attól-lássuk be- még elég messze állok. A célom egyelőre, hogy ne kelljen pihenőre kényszerülnöm egy-egy hosszabb táv lefutása után, ha ez meg van, akkor jöhetnek a még hosszabb távok 🙂 Ezek után ki gondolná, hogy a futás még mindig nem tartozik a legkedvencebb sportjaim közé 😀 És amíg összeszedem a testi és lelki erőm hogy újra neki essek róni a köröket, marad a reggeli jóga, az erősítő gyakorlatok, a hétvégi túrák és az alkalmi túralovaglások.

  • ápr 01
  • Újra rám talált a szerelem

    No, nem kell azért megijedni, nem egy másik herceg, hanem a jóga képében jött el. Még az előző munkahelyem által kaptam előfizetést egy fitnesz alkalmazásra (ami ugyan elvileg februárban lejárt, de valahogy meghosszabbodott jövő februárig, én meg nem fogok emiatt az asztalra csapni), amely alkalmazást ugyan az első évben nem használtam, de ha már kaptam egy potyaévet, gondoltam élek vele. Amúgy is szerettem volna már elkezdeni a jógát, de olyan bugyuta időpontokban tartanak rendes órákat a környéken, így maradt a virtuális. Kiválasztottam egy szimpatikusnak tűnő videót ebben az alkalmazásban, 30 perccel később már teljesen rá voltam kattanva, azóta minden reggelt jógával indítok, attól függően mennyire tudok mozogni az izomláztól 😀 Még csak három hete kezdtem, de már lehet látni az eredményét. Ha így haladok, nyárra lesz látható hasizmom 😀

  • már 19
  • Csak egy rövid bejegyzés

    Ma lett volna az a félmaraton, amire még novemberben jelentkeztem. Vagyis ma volt, én nem voltam. Nem álltam készen, vagyis inkább rosszul közelítettem meg a futást eddig, azt hiszem. A maratont sem biztos hogy kellett volna, de a büszkeség végig vitt, aztán pár hét pihenő. A térdem nem bírta a további edzéseket. Aztán pár hét múlva újra nekiálltam, nem akartam elpazarolni az edzettségem, de megint le kellett állnom. Félre raktam raktam a makacsságom, és félretoltam a rajtszámom; ezt most ki kell hagynom. Még vannak maratoni terveim, éppen ezért most máshogy közelítem meg a futást, és előbb elkezdem felépíteni az izmokat, aztán növelni a kilométereket. És ez így lesz jó és pont.

  • már 04
  • Újrakezdés

    Avagy, új év, új erő. Új év, új erő?

    Már régóta nem hiszek az újévi fogadalmakban, amelyek legtöbbször csak a decemberi falás okozta lelkiismeret furdalást próbálja eltusolni.

    “Ezt az egy szeletet még megeszem, aztán januártól jó leszek”.

    Persze, ezt a mondatot is csak a huszonhetedik szelet zserbó mondatta. Úgysincs ez igazán komolyan átgondolva, nem egy mélyről jövő, igazán megrágott dolog, csak a cukorsokk böfögte ki belőlünk. Persze, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden ilyen hirtelen jött elhatározás bukásra van ítélve, de ha annyira nem fontos az egész, hogy még várhat pár hetet, akkor az évszám változásától sem fog jobban az lenni.

    Én, mint nagy halogató, Pató Pál Úr egyik legnagyobb tanítványa, kevés olyan dolog van amit ne hagynék egy következő pillanatra. Miközben az elhatározás már meg van, a beteljesítés csak húzódik, és húzódik, és csak még jobban húzódik… Ha lenne újévi fogadalmam, az a halogatás abbahagyása lenne…de valószínűleg ezt is csak legközelebbre hagynám. Így volt ez az életmódváltásommal és a Benefitnesshez való csatlakozással is, a blogírással és az adománygyűjtéssel.

    Egyszer már végigcsináltam egy 4 hetes cukormentes diétát. Az elképzelés az lett volna, hogy a diétát a diéta után is folytatom, mint egy új életmódot. Ez nyilvánvalóan nem sikerült.

    Akkor most miért gondolom, hogy sikerülni fog? Azért, mert tartozom a testemnek és az egészségemnek ennyivel; sok mindent kibír a kedvemért (beleértve az elkezdem-nemkezdem, csinálom-nemcsinálom életmódváltásokat). És fiatalabb sem leszek már, változni is egyre nehezebb lesz innentől.

    Az idő mindig most van. A majd csak egy állapot ami nem múlik el soha. A majd a búvóhelyünk a most elől. A mostot most kell megélni, a majdot meg elfelejteni, kitörölni a szótárból. Most. MOST.

     

    “Változni szeretnék, mert szeretem a testem, és nem azért mert utálom!”

    IMG_0886
  • nov 07
  • Mert kilometerekbol sosem eleg :)

    5.0 km 00:29:10 335 kCal

    Ezennel elkezdodott a felkeszules a kovetkezo esemenyre, a Fleet felmaratonra, itt Angliaban. Kicsit ugyan nehezkesen, mivel kimaradt egy-ket het edzes, azt hiszem valojaban az idojaras okozta lomhasag, lustasag miatt, de inkabb csak kenyszerpihenonek nevezem, mert kevesbe lesz tole lelkiismeretfurdalasom es mert tenyleg voltak fajdalmaim a bal terdemben, es mar Rich is szekalt hogy nem kene egy darabig eroltetnem ezt a futas dolgot, de azert elvitt erdobe kirandulni, gorongyos utakra, hegyre-volgybe (mert ez terapias kezeles, nem?). De a lenyeg, hogy most mar gozerovel lehet keszulni a felmaratonra, es vegre eloszor nem nullarol 🙂

  • okt 29
  • Hogy is volt az a maraton?

    Első maraton :) 42.2 km 04:21:39 3002 kCal

    Hát az úgy volt, hogy már pár éve halogatom az indulást, mindig találtam valamilyen kifogást, hogy éppen akkor miért nem, a legtöbbet használt, hogy nem volt időm rendesen edzeni. Pedig, ugye, arra van időnk, amire csinálunk. Ennek fényében, és azért, mert ne legyen esélyem kifogásokat keresni, már januárban, ahogy megnyitották a jelentkezést, befizettem magam egy körre. Egy nem is olyan kis körre… 

    Az edzések nem mentek olyan simán, tekintve hogy a futás még mindig nem tartozik a kedvenc sportjaim közé, harcot vívtam magammal majdnem minden edzés előtt, menni kell, de inkább mégsem, jaj de mégis, inkább holnap, most már felöltöztem elindulok; ahogy Dolák-Saly Róbert és Laár András Édesanyám című duettje is hezitál. De legalább így megvolt a pszichikai edzés is, végül is azt mondták az is nagyon fontos, mert ahogy haladunk előrébb a maratonon, úgy kell apróbb csatákat vívnunk az elménkkel, ami megállásra próbál rávenni.

    Ahogy közeledett a maraton, úgy éreztem egyre felkészületlenebbnek magam, valahogy úgy, mint amikor a vizsgáimra készültem az egyetemen, minél többet tanultam, annál kevésbé éreztem magaménak a tudást, és csak pár extra nap után áhítottam. Aztán úgy voltam vele, ha kell, négykézláb kúszok be a célba, már beneveztem, időt és energiát áldoztam rá, márpedig megcsinálom 🙂

    Fejben már milliószor lefutottam a távot, nagy figyelmet fordítva a startra és végig a tempómra, a 42,192 km túl hosszú ahhoz, hogy már az elején elrontsam, tudtam pontosan hogy mire számítsak, mikor kezdenek majd fájni az ízületeim, mikor múlik el és mikor fogok elérni a mélypontra, fejben talán felkészültebb is voltam mint testben, ami, így utólag belegondolva, segítette elő hogy futva érjek be, nem pedig kúszva.

    Szóval, elérkezett, a nagy nap, időben kiértem, átvettem a pólómat, kiadtam a családnak a találkozási pontokat és a feladatokat, aztán beálltam én is a rajthoz, valószínűleg életem leghosszabb 20 percét töltöttem ott ideges várakozással, hogy végre elinduljon az a sor.

    Eddig az összes versenyen elkövettem azt a hibát, hogy hagytam a tömeg és az izgalom vigyen magával, és féltávnál már elfogyott a lendület amitől még nagyobb kihívássá vált egy-egy félmaraton teljesítése. De most hagytam, hogy megelőzzenek, mondván, a végén én leszek az, aki majd előzi őket; kb. 30 km-ig tudtam is tartani a tervezett 5:50-6:00 perces kilométereket belesétálások nélkül (kivéve az ivópontokon, akárhogy próbáltam, nem sikerült a futás közbeni pohárból ivás, erre azt hiszem még gyúrni kell 🙂 ), aztán, ahogy arra számítottam, 30 után érkezett a mélyrepülés, a 12 km-es szenvedés a célig, amikor már inni sem álltam meg, mert nem tudtam volna tovább indulni, amikor már a tempóm sem érdekelt, csak az hogy megállás nélkül vonszoljam el magam a végéig. És milyen löketet tud adni, amikor már látod a végét, a legnagyobb meglepetésemre maradt még annyi bennem hogy felpörgessem az utolsó 100 métert, és úgy fussak be a célba, mintha ezt csinálnám minden nap 🙂

    Összességében elmondhatom, hogy élveztem az egészet, az elejétől a végéig, a hangulatot, a Duna-partot, a szurkolókat, Ákos társaságát majdnem az elejétől majdnem a végéig, az őrült hangulatot az alagútban, a zenészek maratoni előadásait, az összekacsintásokat a szintén elsőkkel, Kóka segítségét a felüljáró előtt és persze az utolsó 100 méter szárnyalását. Amit viszont egyáltalán nem, az a fránya, megkeserítő izomláz, a küzdelem a felállással, leüléssel, lépcsőkkel, átfordulással alvás közben meg úgy magával a járással, de abszolút megérte, és biztos hogy itt nem állok meg, indulok jövőre is és más versenyeken is 🙂

    2016_0038_21_5328_55
  • sze 21
  • Eltűntem, de visszatértem

    12.5 km 01:18:04 573 kCal

    Visszatértem, ide is és angolhonba is. Mentségemre legyen a kimaradás miatt, nyár volt, ami nekem egyet jelent a hosszú hazai tartózkodással és a táborozással. Persze az edzésekről sem feledkeztem meg, hiszen nyakamon a maraton. Még a tábor ideje alatt is. Najó, ez így egy kicsit ferdítés, hiszen sajnos csak kétszer jutottam el az egy hét alatt, viszont sokszor gondoltam rá 😀

    Andrással beharangoztuk a nagy közös reggeli futást, de kettőnkön kívül más nem jött el, pedig jól jött volna még legalább egy valaki, aki kicsit visszafog minket, mert így, elöszőr futva együtt és nem ismerve egymás képességét, azt hiszem egyikünk sem akarta lelassítani a másikat, vagy csak bizonyítani akartuk, hogy milyen fittek vagyunk, de soha nem teljesítettem még az 5km-es távot ilyen gyorsan, meg is egyeztünk hogy legközelebb nem így csináljuk, mert egy kicsit pörgetős volt ez nekünk. Persze a legközelebb nem jött el, túl korán indultak a napok ahhoz hogy egy edzést beszorítsunk a legelejére. Úgyhogy a második alkalommal a szabadnapomon mentem el; egyedül indultam neki, nem aggódtam, amiatt hogy nem találnék vissza, hiszen lovas cimbiként rengetegszer jártunk arra a lovakkal…..és ennél a kijelentésnél rejtem a túravezetői bizonyítványom az ágymatrac alá, mert dehogynem tévedtem el, nem is én lettem volna ha nem így van. Szerencsére telefonnal szoktam futni, térerő is volt, internet is volt, így egy kis segítséggel ugyan, de visszataláltam a táborba, és még egy kis láblógatásra is maradt időm. Szerencsére nem okozott gondot az a 4km extra amit ez a kis kaland hozzárakott az eredetileg tervezetthez, a tűző nyári nap és a víz hiánya annál inkább, de eztán az edzések előtt majd háromszor leellenőrzöm a térképen a megfelelő útvonalat 🙂

  • aug 26
  • 3 nap alatt a Balaton körül (majdnem)

    Szóval, végre eljutottam idáig: a Keszthely-Siófok szakaszt leszámítva, körbetekertem a Balatont. Persze a szervezés és felvetés nem az én érdemem, én csak merészen csatlakoztam az ötlethez, amit egy cimbi dobott fel, nekem még biciklim sincs itthon, úgyhogy csak reménykedtem hogy valakinek lesz egy fölösleges valahol egy elfelejtett, sötét sarokban. A megmentőm egy másik cimbi képében egy tandem bringán érkezett. Lássuk be, elég vagány így teljesíteni, megadtuk a módját a túrának. Arról nem is beszélve, hogy így két legyet ütöttem egy csapásra, már a körbetekerés és a tandemezés is elég rég a listámon volt.

    A terv az volt, hogy nem volt terv. Megbeszéltük mikor találkozunk, honnan indulunk és melyik irányba. Így Siófokról indultunk az északi partot célba véve, amit utólag megállapítottunk, hogy a legjobb döntés volt, hiszen még erejünk teljében vágtunk neki a dimbes-dombos északnak. Az első nap sikerült az indulás után kitűzött célt elérni, mégpedig a 20-i tűzijátékot Tihanyból nézni.

    Gyors bevásárlás, szereposztás, aztán indulás. Én lettem a kormányos, és ha azt nézzük, hogy még soha nem tandemeztem, egy kisebb csoda, hogy senkinek és semminek nem lett semmi baja 😀 merthogy tandemezni nem olyan mint normál biciklizni, teljesen össze kellett hangolnunk a mozgásunkat, mikor tekerünk, mikor állunk meg, mikor indulunk el. És a kanyarodás sem olyan egyszerű, a tandem a kerékpárok teherautója. Viszont miután belejöttünk, semmi sem állíthatott meg minket. Ezt így is értem, tényleg semmi, már csak azért sem mert nem olyan egyszerű megállni sem, nem beszélve az újra elindulásról.

    Az első nap a háromból ment a legjobban, tele voltunk energiával, lelkesedéssel, az idő is tökéletes volt, és az ülőgumóink is még rendben voltak. Nem is álltunk meg olyan sokszor, csakis indokolt esetben, mint például ebédelés vagy strandolás. 10 körül indultunk, este 6 után már Tihanyban voltunk. A terv az volt, hogy megnézzük a tűzijátékot,  aztán keresünk sátorhelyet. 9-kor kezdődött az első, Siófok magasságából, aztán szépen sorban a többi település is becsatlakozott, összesen kb. 7-8-at láttunk az apátság mellől nézve másfél óra leforgása alatt. Az i-re a pontot a tihanyi tűzijáték tette fel, amit a kis csapat már a belső tónál felütött táborhelyről nézte, nem lehetett überelni a látványt, ahogy az apátság felett pompáznak a fények, és még tömeg sem volt 🙂

    A második napot megbélyegezte a valahol a közelünkben tartott lakodalom, hajnal négyig élvezhettük zenei válogatásukat. Azt a napot, azt hiszem, már csak kötelességtudatból csináltuk végig, és megfogadtam hogy szerzek párnázott biciklisnadrágot.

    A harmadik és egyben utolsó napunk volt mindenkinek a mélypontja; végig szakadt az eső, és nekünk mindenképp tekernünk kellett, hogy eljussunk egy vonathoz, ami átszállás nélkül hazavisz minket, így nem maradt más, mint nagy levegőt venni és egy nedves 20 km-t lekerekezni.

  • aug 14
  • Egy hét a táborban

    Már egy hete hogy véget ért az Over The Wall ‘health challenges’ turnusa. Ők a Bátor Tábor angol nagytestvére. Ebbe a turnusba 8 és 17 év közötti gyerekek, tinédzserek jöttek, elég vegyes betegségekkel, többek között daganatos, cukorbeteg és a tábor menetét teljesen meghatározó súlyos ételallergiával küzdő fiatalok. Meghatározó, mert minden program és minden étkezés előtt mindent le kellett törölnünk antibakteriális kendővel amihez a táborozók hozzányúlnak; nem csak az asztalokat, de a székeket, a puskákat a lézer galamb lövészeten, az evezőket evezés előtt, mindent. És ételeket is csak olyanokat vihettünk, amiket ők is ehetnek, nem azért ha véletlenül megtalálják, hanem mert teljesen megengedett és elfogadott, hogy az önkéntesek készülnek nasival a táborozóknak. Én nem, nekem ez még mindig teljesen furcsa és hihetetlen, itt nincsenek zugevő önkéntesek, itt a táborozókkal osztozunk. És az esti beszélgetések alapkelléke a kakaó. Habár ők is ugyanannak a nemzetközi szervezetnek a tagja, az alap eszméken és szabályokon kívül teljesen különbözik a magyarországitól; a második turnusomon vagyok túl velük, de még mindig szoknom kell a különbségeket. A legnagyobb különbség, hogy nincs saját táborhelyük, mindig utaztatják az egész tábort délről Észak -Anglián át Skóciába és vissza, a három táborhelyszínük között, ezért a táborozóknak tartott programok különböznek turnusról turnusra, de évről évre is, annak függvényében hogy az adott helyszín mit kínál és milyen ötletekkel állnak elő az önkéntesek. Az idei csúcspontja számomra, egy önértékelést javító foglalkozás, persze ez nem sokat mond, és marha nehéz leírni hogy mi is volt, de működött, nekem legalábbis, én végig is sírtam az egészet, hogy mennyire tudtam azonosulni a mondattokkal és a meghatottságtól, hogy van valaki, aki elmondja, megmutatja a táborozóknak, hogy ők sokkal többek mint amit ők gondolnak magukról vagy amit a világ elhitet velük és fordítva, mindig álljunk meg egy pillanatra, körbenézni, megismerni, kinyitni a körülöttünk lévő világra.

    A helyszín: az én turnusom egy bentlakásos magániskolában kerül megrendezésre, amely iskola évközben is igen aktív, éppen ezért nem vagyunk elzárva teljesen a hétköznapi emberektől. Ami mindig vicces, mert mi minden nap smink helyett arcfestéssel mászkálunk, hangosan énekelünk és az étkezések közben sem hallgatunk el, és különböző kihívásokkal bombázzuk egymást, pl pizsamában tölteni a napot vagy zoknival a kezünkön enni a desszertet (újítás a BT-ban? 😉 )

    Programok: a tavalyihoz képest elég laza volt az idei kínálat, kimaradt pl az íjászat vagy a horgászás, volt helyette extra színidő és csapatépítő játékok. Viszont maradt a falmászás, evezés, kézműves, technika, elég komoly, veszélyes gépekkel, és -ami biztos nem lesz BT-ban- úszás, vagyis inkább medencés szórakozás. Na, ez a program volt a legnagyobb meglepetés, hiszen a szigorú, az ideális hosszúságú rövidnadrág bokáig ér típusú öltözködési szabályokról hirtelen átváltunk a határozottan tábor inkompatibilis hosszúságú (rövidségű?) fürdőruhára. Persze mindenkit bíztatunk a póló viselésre, leginkább azzal hogy mi, önkéntesek is abban vagyunk, de tinédzsereknél ezt nehéz eladni.

    Étkezés: a három helyszínük közül itt a legjobb a konyha, svédasztal szerűen azt eszel és amennyit csak szeretnél. De sajnos nem egy reformkonyha, így egy egészséges étkezésre törekvő vegaként megszenvedtem az étkezésekkel. A diétámnak megfelelő reggeliről elég hamar lemondtam, a cukrozott gabonapelyhek, a cukrozott konzerv gyümölcsök és a cukrozott ízesített yoghurt nem voltak túl csábítóak, a teljes angol reggeliről nem is beszélve, így maradt a pirítós és banán. Szrencsére ebédre kikerültek a zöldségek és saláták és egy omlettbár is, így az legalább minden nap biztosan beleilleszthető volt a diétámba, habár nem túl változatos. A vacsora volt a legnagyobb étkezés, háromfogásos ha úgy kívántuk, leves, aztán valami rizzsel vagy krumplival és desszert. És ennyi. Nincsenek étkezések közötti étkezések, napi háromszor és kész. Nem is értem hogy csináltam végig, persze az, hogy jutott időnk alvásra (7 óra minimum!) sokat segített 🙂

    Edzés a tábor ideje alatt: na, ilyen sajnos nem volt, arra nem maradt energia, vagyis egyszer elmentem futni, a legelső nap. Az is valami, nem? 🙂

  • jul 22
  • The beginning of a sugarfree life

    My first week without sugar: was bloody awful. I’m sure everyone knows the feeling, when you’re despereratly craving for something sugary, especially after a nice or a hard day at work. Now, you imagine that you have these cravings all day, every day, except you are not going to get that treat. It’s getting better, but I’d still like to bang my head to the wall in my anguish (and it doesn’t help at all when Rich talks about how big and sugary he’d eaten on that day 😀 ). Yeah, but why on Earth am I doing it, why am I torturing myself; you only live once, you have to enjoy your life. Yes, exactly, we only live once and quality does matter. If I wanted to enjoy this only one I have for the rest of it, I would have to make compromises, and that’s what I’m doing right now.

    So, eyes on the vegetables, not the the cookies, I am doing it, I am going to succeed!

  • Let’s get this started, avagy a cukormentes élet kezdete

    Első hetem cukor nékül: borzalmas. Biztos mindenkinek ismerős a vágyódás valamilyen édesség után egy kellemes étkezés vagy egy egy nehéz nap után. Na, akkor ezt képzeljétek el egész napra, azzal a különbséggel, hogy akármennyire is esne jól, nem kapjátok meg a cukorbombát. Már kezd elviselhetővé válni, de még mindig a falat kaparom kínomban (a helyzeten az egy cseppet sem segít, amikor Rich eldicsekszik hogy mekkora és milyen ártalmas sütit evett aznap 😀 ). Persze, akkor minek csinálom, minek kínzom magam, hiszen egyszer élünk, élvezni kell az életet; hát pont ezért, mert egyszer élünk, de nem mindegy hogy milyen minőségben, és ha én sokáig szeretném ezt az egyet élvezni, akkor kompromisszumokat kell kötni, és most pont ez történik.

    Fogakat összeszorít, tekintetet máshová vet, gondolatokat másra fordít, ezt most végigcsinálom.

Támogatóim (9)

HKG
XY
HKG
HKG
HKG
XY
WG
XY
HG