Csak a posztolt cikk címének elolvasása után egyetértően bólogattam. Emlékszem, hogy mikor otthon voltam, nekem is mennyi kínlódást jelentett a tejmentes étkezésembe illő ételeket találni a boltban. Aztán meg persze összehasonlítgatni az árakat, és végül lemondani egyes alapélelmiszerekről (mint pl. kenyér és pékáruk) mert egyszerűen nem találtam olyat, amiben ne lenne tejszármazék vagy szója. Ha mégis találtam, valóban háromszoros áron volt, mint a “normális” pékáru. (Itt megjegyezném, hogy szerintem nem normális szóját és tejet rakni MINDEN pékáruba.)
A lényeg nem is ez, hanem a poszt alatt a kommentek!! Atyaég! Mindenki önjelölt dietetikus és táplálkozásszakértő lett Magyarországon?! A hozzászólásokból látszik: a kommentelők 85%-a NEM IS OLVASTA EL A CIKKET, vagy legalábbis nem végig! Ott szépen, tételesen le van írva, mi ezzel az egész rendszerrel a probléma, a divat-laktózmentességtől, az élelmiszeripar által kihasznált valódi ételérzékenyekig.
A legszomorúbb, hogy azok képesek a legbutább kommenteket kipréselni magukból, akik vannak olyan szerencsések, hogy bár laktózérzékenyek, de “csupán” puffadnak a tejtermékek elfogyasztása után, és működik náluk a laktáz enzim alapú ételkiegészítő! Tehát majdnem teljes életet tudnak élni, minden gond nélkül, ugyanakkor megcsapta már őket ennek a problémának a szele. Feljogosítva érzik magukat, hogy ítélkezzenek mindenki más felett, mert ők VALÓBAN laktózérzékenyek! Biztos megharcolták a maguk harcát ezzel, nem mondom, hogy nem, de vannak olyan súlyos esetek, akiknek nem használ semmi a dietán kívül. Már ha nem szeretnének megint pl. hosszú hónapokat antibiotkum kezeléssel tölteni nőgyágyásznál a napi többszöri akut hasmenés miatt. Been there, done that.
1, NEM LEHET egy kalap alá venni a különböző ételérzékenységeket, -allergiákat, -intoleranciákat, a cukorbetegséget meg végképp!
Mindegyik más tűneteket produkál, máshogy reagál rájuk különböző emberek szervezete, és más-más működik majdnem minden páciensnél. Ennek több oka is van, az egyik közülük, hogy az immunrendszere mindenkinek mást bír el. Ezért javasolt egyénileg kipróbálgatni a lehető legtöbb lehetőséget, hogy aztán megtaláljuk azt az ideális megoldást, amit tudunk a hétköznapokon követni.
2, Attól, hogy TE tudsz sajt (ide tetszőlegesen beilleszthető bármilyen étel) nélkül élni, az még nem jelenti azt, hogy másnak is muszáj ezzel kibékülnie!
Van aki egyáltalán nem iszik kávét, van aki pedig függő! Nyilván ez a két véglet, de attól még joga van mindkettőnek a saját ízléséhez. Nekem is nehéz volt lemondani a sajtokról, mert imádtam őket (azt hiszem még most is), de valóban, én sem eszem, mert a vegán sajt drága. Ettől még nem szeretem kevésbé, és igen, néha jól esik panaszkodni arról, hogy ez mennyire nem fair.
3, Az érv, mi szerint mindent meg lehet ugyanúgy csinálni tej-, gluténmentesen is otthon magunknak valóban valid.
Én is megpróbáltam. Reggel bementem a munkahelyemre, ahol jobbára mindenféle kásákat ettem reggelire meleg vízzel felöntve (mert a növényi italok elég drágák), fahéjjal, mézzel ízesítve. (Apropó MÉZ – ez talán még a vegán sajtnál is drágább mulatság, arról nem beszélve, hogy az olcsó bolti méz 70%-a szemét, vagy ahogy a szakember hívja: hamis méz, mert a nagy része csak kukioricából kivont cukor. Mielőtt valaki, okosan megtrollkodja a mondatot hozzátenném: nem a méhek átteleltetéséhez szükséges cukoroldatos táplálásról beszélek, hanem arról az extra cukorról, amit gyárilag valamennyi minimális mézhez kevernek, hogy növeljék a térfogatot. És amúgy meg nem környezetbarát: nézzétek meg mennyi méz márka van a boltok polcán! Szerintetek honnan szednek ennyi méhet? Sehonnan, lásd: előző mondat.)
Szóval kanyarodjuk vissza a reggelimhez. Mivel nem szívesen eszem minden nap ugyanazt reggel – bár tudom, hogy a zabpehely még az olcsóbb termékek közé tartozik – ezért néha megengedek magamnak egy-egy zacskó rizspelyhet, vagy kukoricapelyhet (ebből is találni olyat, amiben nincs ízesítés vagy hozzáadott cukor, felér egy Sherlock Holmes regénnyel), melyeknek az ára 350-500 Ft között mozog. Ebből jó esetben kijön 4 reggeli. Ja, plusz a méz ára, mert ha őstermelőnél veszem, attól még nem lesz olcsóbb. Ráadásul – valószínűleg azt mondják majd a nagytudású, önjelölt dietetikusok, hogy finnyás vagyok – de nem szivesen eszem minden reggel édeset sem. Ilyenkor jön a fejtörés, hogy honnan szerezzünk olyan bármilyen kenhető szendvicskrémet, amely nem tartalmaz tejszármazékot és szóját sem. (Oh, valszeg elfelejtettem mondani, de már biztos fogják tudni a “szakértők” – a tejfehérje intolerancia egyik mellékága, hogy további ételekre is érzékenység jelentkezhet, leggyakrabban a szójára. Csapjatok fel egy orvosi szakkönyvet, én ezt a fenti megállapítást ott találtam. Így kiestek a szójatej, szójajogurt, szójakrém, szójafelvágott, szójababsajt, tofu… valamint, ha néha elolvassátok a kenyér cimkéjét, vagy a pékárú ára mellé kibiggyesztett táblát az allergén információkkal – már ha veszik a fáradtságot és nem csak az van kiírva, hogy érdeklődjön az eladónál, akinek aztán fingja sincs semmiről sem – nagyrészük tartalmaz szójalisztet.)
És még mindig a reggelinél tartanunk, és már ennyi mindenen el kellett gondolkodni. Nem egyszerű.
Igen, süthetném a saját kenyeremet, készíthetném a saját szendvicskrémemet otthon. Csináltam ezt is. Este 7 után hullafáradtan hazaesek (mondjuk, hogy már be van vásárolva, és nem most kell elindulnom a boltkörútra), és szendvicskrémet kotyvasztok, ami max 3 napra elég, mivel persze a család többi tagjának is ízlik, úgyhogy nem mondom, hogy ne egyenek belőle, mert az enyém. Sütök kenyeret ami szintén 3 napra jó igazán, mert utána már elég száraz, mivel tartósítószermentes. És akkor ezek csak a reggelihez az előkészületek és már este 10 óra, a másnapi ebéd vagy az aznapi vacsora még az ablakban sincsenek! Reggel fél7-kor pedig kelés, mert munkába kell menni. Senki se haragudjon rám, hogy nem szeretném az estéim nagyrészét a konyhában tölteni, úgyhogy megértem ha sokan időre-időre a boltban vásárolnának gyors megoldásokat. Tegyük a kezünket a szívünkre, dolgozó emberek. Ki nem teszi ezt? Aki nem teheti meg, mert nincs rá pénze.
4, Ééééés hopp! Elértünk ahhoz a témához, amit nem bírok felfogni, hogy a kommentelők milyen elegánsan és nagyívben kikerültek:
amikor a családban nincs annyi pénz, hogy a jobb minőségű (szójalisztmentes kenyér, valódi méz, stb.), netalántán változatos étrendet tudjanak követni, mert A GYÓGYSZERRE ALIG TELIK! Nem kell a sorok között olvasni a cikkben, ahhoz, hogy ez a mondat kiverje a szemünket. Amennyiben megmaradt még bármennyi készség az iskolai szövegértési feladatok nyomán. És igen, lehet otthon alapanyagokból bármit, de azok is pénzbe kerülnek, és megint nagyon résen kell lenni, mert jó ha elolvassuk az alapanyagok címkéit is. És visszaértünk a történet elejére, saját farkába harapó kigyóként – a minőségibb (értsd adalékanyagmentes, “tiszta”) alapanyagok ára. Persze, csinálhatnék házi mandula tejet, de még mindig olcsóbb abban az adott pillanatban 700 forintért megvenni a mandula’tejet’, mint 1600-ért annyi mandulát, amiből már érdemes elkezdeni mandulaitalt gyártani.
5, Még egyet kiragadnék, a kedvencemet: “a kedves vevő nem gondol bele, hogy a laktózmentes termékeket előállítani sem két fillér”.
Khm. Hát, pont annyival kerül többe, mint megvenni a laktáz-enzimet a gyógyszertárban, mivel annyi történik, hogy a bármilyen átlagos tejtermékhez extrán kevernek még enzimet, ami segíti a lebontást. (A laikosoknak a gyógyszertárban kapható tabletták 50-60 db-os kiszerelése kb. 1300 – 3000 Ft-ig terjed márkától függően. Folyékony formában nagy kiszerelésben, ahogy gyártási célokra használják, jóval olcsóbb.) Szóval nem igazán indokolt, hogy a laktózmentes termék kétszer annyiba kerüljön pár csepp gyógyszertári enzim miatt. Ráadásul ezek sohasem teljesen laktózmentesek (nem is lehet semmi az), ha alaposan elolvassuk a feliratokat a dobozon – de nem akarom nagyon stresszelni a népet, látom, hogy gondok vannak a szövegértéssel – akkor ott írják is a körülbelüli laktózmennyiséget. Szóval, ha valaki komolyan laktózérzékeny és törődik ezzel, ezt figyelnie kell, és ki kell tapasztalnia, hogy melyik az a mennyiség, aminél még nem jelentkeznek a tünetek. (Ah, megint olvasni, meg számolni kell, tiszta rémálom, mi?)
Most már tényleg abbahagyom a picsogást
Sorolhatnám még naphosszat az okokat, amiért a kommentelőknek nincs igaza, most csak kiragadtám pár elemet, amikről beszéltek, és ami gyakrabban előfordult. Rohadt nehéz bármilyen ételérzékenységgel együtt élni, ha az ember egy kicsit is tudatosan akarja csinálni az Élet nevű dolgot. Én, speciel, nem szívesen tömném magam laktáz-enzim gyógyszerrel, csak azért mert beválik, ahelyett, hogy hosszútávú megoldást keressek a problémára: életmódváltás, étrend megújítása, étkezési szokások számbavétele…
Amiben nagyon segített a tejintolerancia, az az, hogy rájöttem mennyi szemetet etetnek velünk, és tudatosabban vásárolok. Igyekszem ár-érték arányban tartani a középutat, de közben figyelem azt is, hogy az adott mennyiségnél melyik éri meg jobban, és ha a nagyobb kiszerelés amúgy grammra lebontva feleannyiba kerül, akkor a nagyobbat veszem meg. (Ehhez sem kell matekzseninek lenni, az árak alatt jelölik ezt apróbetűvel, csak meg kell jegyezni a számokat.) De én a szerencsések közé tartozom, mert megtehetem. Megtehetem, hogy abban a hónapban 3000 Ft-tal többet költök élelmiszerre, mert simán beleférek a keretbe. Van, aki nem teheti meg,
ez az, amiről a cikk szól.