Bálind Martina

Pillangó-hatás

Bátor Tábor. Adománygyűjtés. Életmódváltás. BENEFITness. és én, Martina (akinek úgy jobban tetszik, Tina, Tincsu)

Aki ismer már néhány éve, talán jogosan kérdezi, miért is akartam én életmódot váltani? Aki pedig még nem ismer, hát itt az alkalom. 🙂

Többek között idén szeretném bejárni az El Caminot.
De most nem is csak rólam van szó. S hogy hol találkoznak az egyéni célok valami jóval nagyobb, nemesebb érdekkel? A bemutatkozó bejegyzésemből ti is megtudhatjátok… 😉

  • Támogatás
  • Életmód
Összesen:

107 500 HUF

Ebben a hónapban:

0 HUF

Adományodat súlyosan beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítjuk. Felajánlásodat online fizetéssel, banki átutalással vagy postai csekk igénylésével is megteheted.

Sportos leszek

387

ÓRA

360

ÓRA

Adománygyűjtési cél:

240 000 HUF

  • már 05
  • Neverending story…

    … avagy minden vég valami új kezdete… 🙂

    2016. március 10.-én született meg az első BENEFITness bejegyzésem. Máris egy év eltelt volna? Mindig gyermeki rácsodálkozással fogadom az idő múlását…

    Ahogy decemberben ígértem, újra belevetettem magam mindenféle csudajó dologba; nem is kis lendülettel. 🙂 És bár a rengeteg tennivaló közepette – röstellem -, de megint eltűntem kicsit, az edzésnaplóm azért szorgalmasan töltögettem ez alatt is (csekkolhatjátok). 😉 Mindeközben jelentkeztem az idei nyári táborokba; s a tavaszi tesó táborba már csak azért nem tudtam, mert… TADA, képzeljétek! Ahogy a Camino alatt elhatároztam tavaly, igen, bizony, áprilisban visszatérek egy zarándokszállásra önkéntesként. 🙂 Bár rövidebb időtartamra megyek, mint terveztem, de titkos (na így már nem is annyira) megérzéseim szerint, még ősszel visszatérek egy másik szállásra is. 🙂 Az év során pedig egy másik, az út során született újabb vágyam felé is lépegetek. De pszt, ez még tényleg titok! 😉

    Amikor az ember változásokat indít el magában, önmaga körül is időnként fel tud fordulni minden. Ó, de még mennyire! A maga kihívásokkal teli forgatagával – néha jó, néha még jobb, és igen, lehet, hogy néha nehéz is…

    Amikor az itteni adománygyűjtést kezdtem, hasonló cipőben jártam. És lám, megint itt tartok. Új város (vagy inkább újbóli), új munka, új célok, új kihívások, új tapasztalások, s újonnan megélt érzések és élmények. Bölcsen szokták mondani: Lehet félni, de nem érdemes. Mikor ennyi változás éri az embert, nyugodtan meg lehet ijedni. Sőt!, az ijedtséghez akár egyetlen, néha hatalmas változás is elég. Mint egy betegség egy kisgyerek életében. A fontos mégis az, hogy ne bénítson meg bennünket ez az állapot, hogy igenis merjünk létezni benne. Éljük meg a maga fájdalmával, fogadjuk és kezeljük gyengédséggel, és lépjünk tovább, tanuljunk meg élni vele, s meglátni a kihívást és a lehetőséget benne.

    És ami talán a legfontosabb, merjünk boldogok és önfeledtek lenni! Akkor is, ha nem épp mindig egyszerű. Éppen ez teszi majd még különlegesebbé, ha figyelmen kívül tudjuk hagyni a nehézségeket. Félreértés ne essék, nem felelőtlenül megfeledkezni róluk (na jó, néha azt is lehet, persze felelősséggel), de leginkább megtanulni elfogadni.

    Mostanában voltam többféle pszichológiai előadáson is, s az egyik során nagyon hasonlóan beszéltek az érzelmi intelligenciáról, ill. hogy mekkora szerepe van a gyerekkornak és a nevelésnek e készség fejlettségi szintjének kialakulásában. Őszintén hiszem, hogy a beteg gyerekek életében a Bátor Tábornak is hihetetlen jelentősége van ebben.

    Bár számomra az adománygyűjtő ciklus a végéhez közeledik, és bár a kitűzött célomnak csupán a felénél (vagy közelében) járok, nem vagyok már csalódott miatta. Beletettem, beletettetek. És a csapattársaim is rengeteg eredményt értek el. Igazán nagy gratula érte! 😉 Tudom, mennyi van mögötte. Én is több lettem általa. Adtam és kaptam, és abban is biztos vagyok, hogy ennek nincs vége – esetleg csak más platformon folytatódik. Ha néhányatokat már ösztönözni is tudtam, az csak még szuperebb. Nem feltétlen mindig a látható eredményekben rejlik az igazi erő. 🙂

    Üdv, és hát persze hajrá újak! Már most szuperek vagytok, szuper dolgot tesztek! 🙂

    Hadd szárnyaljanak azok a pillangók!..

    Ba_76755ae7d537311f09db4fce56ef0e0cBenefit_17.1Benefit_17.2
  • dec 19
  • Rendszeresen – várakozni

    Hogyan írjunk blogot? Először is rendszeresen. Úgy érzem, nem vagyok valami jó ebben. Meg úgy mostanában a rendszerességben sem. Étkezés. Mozgás. Pff; év vége van. Ugye, mindenkinek? (Amúgy van egy kis ’napi küldetés generátorom’, ami a blogírást dobta ki mára. Milyen jól tud jönni egy kis extra motiváció, látjátok?)

    Nagyon érdekes egyébként, hogy amióta túl vagyok életem egyik legnagyobb kihívásán, szinte semmit sem mozogtam. Az étkezésre is nehezemre esik odafigyelni. Kicsit megrekedtem, de másfelől már érzem magamban mozgolódni az energiákat, melyek cselekvésre ösztönöznek.

    A hétvégén például voltam a FittArénán. Máskor egy ilyen rendezvényen reggeltől késő délutánig végignyomtam az edzéseket (na persze egyhetes izomláz akkor is kísért). Most leginkább csak a fényképező gombjait nyomkodtam. Persze nem bánom, mert a BENEFITness program képviseletében tartottuk a frontot az alapítvány szigeténél – hozzáteszem, elég nagy sikerrel, szép forgalommal. Köszönhető ez az edző és dietetikus csapat felkészültségének is, az egyszerű de csábító és egyben játékos kikapcsolódást nyújtó programjainknak, melyekkel az érdeklődőket fogadtuk. Amikor épp levegősebb volt a mi kis grundunk, körbejártam a terepet én is, felmérni hogy kik és mivel képviseltetik magukat a fittség porondján.Proteines vödröket emelgettem, kitöréseket csináltam, balzsamecetes salátát és spenótos kölesgolyót ettem. És mindeközben rájöttem, hogy mennyirehiányzik mindez!

    Az elmúlt napokban arra is ráéreztem, hogy már ez a kevés is milyen izomlázat tud okozni, ha el van tőle szokva az ember. Pedig nem is olyan régen még napi 30 kilométereket gyalogoltam, 11kg-os táskával – most meg egy kis kitöréstől sajog a combom. O.o Persze, mondhatom azt is, hogy igen, jó előre letudtam a terhelés-mennyiséget az évre, valamikor pihennem is kell. Jön az új év, remek alkalom az újrakezdésre (ami persze csak folytatás, ugyebár), új lendület szerzésére. A francokat! Másról se szól legtöbbünk élete, mint várakozásról. Várunk a lehetőségekre, a megfelelő körülményekre, feltételekre, hogy tegyünk valamit. Ismerős, ugye, a ’HA’?! És mindig van másik, egy újabb ’ha’, és tologatjuk magunk előtt a kitűzött célokat.

    Én egy folyton változásokat kereső ember vagyok. Igényem van a fejlődésre. Talán emiatt, vagy hogy-hogy nem, érezni szoktam magamban a változás szelét. Mikor már úgy belülről bizsereg az ember minden porcikája, izgalommal, növekvő tettvággyal tele. De ezért tenni is kell. A változás belülről indul el. Én sem akarok várni. S nem az új esztendő fog újabb változást hozni az életembe. Csak én vagyok az, aki képes erre, tehet érte. A kis pillangóim már mozgolódnak. : )

    Azért az új évre is vannak már terveim, elvégre rövid és hosszabb távon egyaránt fontos célokat kitűznünk magunk elé. Például szóba került Lénával, hogy a gyorsúszás micsoda egy mumus! Meg mi lenne, ha felkészülnénk egy  Balaton-átúszásra. Mert hát önmagunkat legyőzni milyen jó már. Amúgy a  félmaraton gondolata is foglalkoztat egy ideje. 11km volt a leghosszabb táv, amit valaha lefutottam. 10km rendszeresebben sem okoz gondot. Sétálni meg akár tudok egyben 50km-t is, akkor hát futva a 21km nem lehet olyan vészes, ugye? Ha felkészülök persze. Máris vannak rövidtávú részcélok is, hiszen a felkészülés rendszerességet igényel. Na igen ám, DE!, futni ilyen időben? Hülye vagyok én? Várjam már meg inkább a tavaszt.. Vagy ne. Már megint ez a várakozás a megfelelőbb körülményekre. Ugye, milyen könnyen csapdába kerít? Ha hagyjuk.

    Bevallom, kicsit elkeseredtem attól is, hogy nem csak a saját mindennapjaimban, de az adományos perselyem forgalmában is ezt a stagnálást tapasztalom. Szeretnék egy kis motivációt gyűjteni, és persze adni is. Ha tehetitek, kérlek járuljatok hozzá ti is egy kicsivel. Az első lépést már én is megtettem, felemeltem a fejem s újból előre tekintek, és ezzel együtt most a hangom is. (vagy a tollam; na jó, csak az ujjaim a billentyűzet fölé).

    Szóval, ne várjatok ti sem egy megfelelő alkalomra, amikor segíthettek, vagy amikor úgy érzitek, nagyobb szükség van rá, vagy akár a saját lelkiismeretetek enyhítésére. Mert a segítségnyújtásban épp az itt és most a legtökéletesebb alkalom! : ) A gyerkőcöknek és nekem is jól jön még az év végi hajrá.

    347 óránál tartok, 13 nap van decemberből. 360 órás (°-os) új céllal, és a ti támogatásotokkal szép kerek lehet ez is, körbeérne minden. : )

    fittarena-6fittarena_2-6
  • okt 31
  • Hová is jutottam?!

    Többször nekifutottam már ennek a bejegyzésnek is – gondolatban.

    Ahogy nézegetem a társaim blog-oldalait, látom a szépen gyarapodó adományokat. Többen közülük már a kezdeti célokat is átszárnyalták. Lenyűgöző! 🙂 Én mintha ezt is kicsit fordítva csinálnám; ugyanis nálam a mozgalmas órák száma előbb túlugrott a kitűzött célon. Na jó, ebben a szeptemberi, s október eleji bő 5 hetem sokat nyom a latba. Hozzáteszem, a virtuális adományos „perselyem” is gyarapodott a távollétem alatt. Köszönet érte. 🙂

    Tartottam már néhány beszámolót barátoknak, családnak is. Jól sejtitek, s ha olvastátok az előző bejegyzésem, talán vártátok is; – most egy kis Camino-s szummázás következik…

    Nem túl meglepő módon, az indulás előtti éjszakán alig tudtam aludni, tele voltam izgalommal. Csak idő közben realizáltam, hogy ez az első egyedüli utam. És rögtön ekkora… Átgondoltam én ezt? De már az oda úton a „véletlen”-szerű jelzések erősítették az érzést bennem, hogy a helyemen vagyok; és menet közben is a sok apró csoda igazolták, hogy jó úton járok.

    Nehéz tömören összefoglalni, mert órákat tudnék mesélni, de nem akarok túl hosszú bejegyzést kanyarintani. Ez most nem arról szól.

    Ha mégis röviden szeretném szavakba önteni:
    valami gyönyörű, valami fárasztó, valami varázslatos, valami fájdalmas, valami felfoghatatlan. Valami szavakkal leírhatatlan.
    Valami, ami nagyvilági ingerekben szegény, de természeti és emberi ingerekben annál gazdagabb.
    28 + 3 nap
    ca. ~ 888 km (csak hogy stílusos legyek)
    Utazás önmagam középpontja felé.

    A kezdeti félelmek ellenére, jobban bírtam a terhelést, mint gondoltam, és menet közben nyertem pár napot magamnak. Így a tervezett időkereten túli napokat arra használhattam, hogy tovább sétáljak az óceánig. Hálás vagyok érte, hogy így alakult! Elképesztő volt, maga az út és a vége is… Igazából rengeteg dologért hálás vagyok, amit az út során tapasztaltam. Az idő és a távolság átértékelődött bennem. Türelmet, megértést, elfogadást nyertem. S én, aki magamat ítélkező típusnak tartom, ezen a téren is fejlődtem! Új barátokat szereztem, és rengeteg nagyszerű és önzetlen embert megismertem. Néha éppen az az érzés kapott el, hogy kicsit olyan ez a közeg, mintha a Bátor Táborban lennék. Az emberek attitűdje, a segítőkészség, az egymás támogatása, úgy hogy kérni sem kell, az őszinte és megfáradt mosolyok még a legnagyobb kihívások közepette is… Mert azok bizony voltak; vízhólyagokkal, izomgörcsökkel, hidegvízzel, horkolással, mélypontokkal megspékelve. És akkor a fizikai kihívások mellett ott van a lelki oldal is. Mert ezen a téren ez talán még nagyobb utazás. A fizikai fájdalmakat, a mindennapos terhelést, a táska súlyát, a hosszú km-eket hamar megszokja a test. A gondolatoktól viszont nem lehet szabadulni – persze nem is kell. Még az ember álmaiban is ott vannak; már ha hagyják aludni az embert. Néhány nap során a terep is olyan volt, hogy inkább mentálisan jelentett kihívást, mintsem fizikailag.

    És akkor mindezek mellett ott vannak a már említett mosolyok, az önzetlen apró segítségek, a természet közelsége; suttogó majd kiabáló belső hang; elhagyott esőkabát, ajándék zoknik, megosztott vacsorák, elmélyült beszélgetések, vagy csak néhány megfelelő pillanatban tett kijelentés, s egy-egy idegen mégis baráti ölelés…

    Egyszer volt, hol nem volt… volt mindez, és ennél még sokkal több.
    Aki nem hiszi (aki meg hiszi, az még inkább), hát járjon maga is utána! 🙂 És nem kell ehhez 800km-es zarándokútra menni. Időnként csak ki kell lépni abból a bizonyos oly sokszor emlegetett komfort zónából, és a magunkhoz igazított kihívások elé állni. Időnként igenis felelősséget kell vállalnunk, és meglépni valamit; pusztán csak önmagunkért. Mert ha erre képesek vagyunk, sokkal nagyobb segítséggel lehetünk mások számára is. 😉

    És most ideje nekem is új kihívások elé néznem. Bár bevallom, jól esik a pihenés – és kicsit még talán kell is. Őszintén szólva, időbe telik, mire az ember újra visszarázódik a hétköznapokba.

    Ó, igen! És ha minden igaz, jövőre visszatérek a nyaralásom idejére hospitaleraként (zarándokfogadósként) önkénteskedni, megtapasztalva kicsit a másik oldalt is. 🙂

    2016-10-01-10.02.miCami
  • sze 06
  • Visszatértem, hogy újból eltűnjek egy kis időre…

    Megint régen jelentkeztem. Annyira felsűrűsödtek az események mostanában. De bicikliztem sokat, lelkesen, még a csuklósérülésem után is – az utóbbi három hét kivételével. Ezalatt ugyanis leginkább a séta és a pihenés került előtérbe.

    Most pedig, történetesen holnap, útra kelek. Hogy megvalósítsam egy régóta dédelgetett álmom. Szinte még mindig alig hiszem, hogy valósággá válik. Az a bizonyos kezdő bejegyzés… Ha valaki nem olvasta volna, hadd elevenítsem fel az El Camino megtételére vonatkozó sorokat (borzasztó nagy izgalommal írom le – s néhányan a közelemből igazolhatják is, hogy a közelmúltban nem sok másról tudtam beszélni). Szeptember 7.-én útra kelek tehát. Hogy kiszakadjak. Hogy visszataláljak. Hogy megéljem. Furcsán hangozhat, s akinek még nem volt ilyen élménye, talán badarságnak is tűnhet – de már nagyon hívott az út magához. Régebben még csak suttogott. Néha elhalkult, majd ismét beférkőzött a gondolataimba. Most már szinte kiabált.

    800 km megtétele, gyalog, egyedül, Spanyolország északi tájain. Még éppen a francia határon túlról indul az utam (addig persze repülök, buszozok); s aztán át a határon, át a Pireneusokon, egészen Spanyolország nyugati határvonalának közelébe (majd onnan ismét hazarepülök). Napi 25 km átlaggal számoltam, 32 napon át. 1-2 napot még rá is hagytam a visszaút előtt – sose lehet tudni; volt szerencsém már bokaránduláshoz, s a körmeim elvesztéséhez is. Ha valaki ilyen kihívásra vállalkozik, azért ezeket a dolgokat sem hagyhatja figyelmen kívül. A tudatosság itt is, mint az élet számos más területén, nagyon fontos. De aggódni sincs okom (Anyukám, neked se!), hiszen rengetegen megtették már ezt az utat. Keresztény zarándokok, nem zarándokok, útkeresők és fizikai kihívást kereső túrázók, s a hétköznapok emberei is, akik egyáltalán nincsenek hozzászokva vagy felkészülve az ilyesmire. De úgy hiszem, aki vállalkozik rá, végigjárja. Erről is szól az önmagunkért való felelősségvállalás. Emellett döntöttem én is. Persze még ilyenkor út közben is mindig jöhetnek váratlan dolgok – de valószínűleg okkal, hogy tanulhassunk a helyzetből.

    Challenge by choice – megint idézve a Bátor Tábor eszmeiségét. Én most ezt a kihívást választottam. Magamnak. Magamért. Meg úgy sok mindenért. Az ember néha csak egyszerűen érzi, hogy egy adott dolog, helyzet éppen akkor szükséges, hogy az élete része legyen. Néha éppen akkor, amikor a leggyengébbnek érezzük magunkat.

    Sok jó kívánságot kaptam már én is előre az utamra vonatkozóan. Én azt kívánom, hogy ti is, mindenki a maga életében, élethelyzetében találja meg az aktuális kihívásokat, szemlélje kíváncsi várakozással, ne félelemmel – s kívánok erőt és kitartást is hozzá, a megvalósításhoz, megküzdéshez, a belőlük való tanuláshoz, s élményszerzéshez.

    Ha tehetitek, támogassátok adományaitokkal is rajtam keresztül az alapítványt, hogy a beteg gyerkőcöknek is lehetőségük legyen a tábor által kilépni a komfortzónájukból, s ezáltal könnyebben megbirkózniuk kihívásokkal teli kis életük lehetőségeivel. Hiszen valóban, minden kihívás egy lehetőséget rejt magában – csak meg kell találni azt a nézőpontot vagy éppen segítséget, amely átsegít rajta.

    Segítsetek ti is, ha tehetitek. Nekik, és egy kicsit nekem is – hiszen ezáltal (ha tudjátok, ha nem),  nekem is lendületet adtok

    Na és persze mindenki vigyázzon magára, míg távol leszek! 😉

    M13-small2
  • jul 28
  • A saját korlátaidat te ismered a legjobban

    Biciklizés 23.0 km 01:20:00 0 kCal

    … vagy akár szólhatna úgyis a cím, hogy ha élvezel valamit, nincs akadály. Vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy szélesednek a keretek.

    Ma is bicikliztem. Mert élvezem. Mivel nem volt nagy hőség egész nap, nem vártam meg a naplementét, éppen kellemes volt. A nappali fények már csak azért is előnyösek, mert hétfőn éjjel az ügyeleten jártam. Görkoriztam – még igencsak tanulom a dolgot. Szerencsére kerékpáron sokkal jobb vagyok. Viszont gipsszel azt hiszem, mégis tanácsosabb minél jobb látásviszonyok mellett maradni – ha már egyszer ennyire szófogadatlanul képtelen vagyok pihentetni a kezem. Bár az is igaz, hogy nézőpont kérdése. Ugyanis már annyira belejöttem az utóbbi időben a – s azért is, mert a Balaton körül többnyire csodásan járható utak vannak kerékpározásra kijelölve – szóval, számomra nem annyira létszükséglet a kezeim használata menet közben… 😉 Legalábbis egy elég. Nem bíztatok senkit erre, ti csak kapaszkodjatok rendesen!!! – fő a biztonság! Én is kijövök a gyakorlatból, ha egy ideig nem tekerek. Nem érzem annyira az egyensúlyt. Ez természetes.

    Mindenesetre most éreztem. Persze azért az ép kezem többnyire használtam. 😉 Becsszó!

    S hogy miért is mentem el két nappal a gipszelés után bicajozni? Mert kellett. Nem kötelességből. Nem is az edzéstervem miatt. Nekem esett jól. Nem is mentem olyan messzire, mint szoktam. Úgy indultam el, hogy megyek, ameddig jól esik. És jól esett.

    Hogy kicsit a Bátor Tábor kifejezésével is éljek, “Challenge by choice”. A kihívást te választod magadnak. Nekem most erre volt szükségem. És tényleg, nyugalom, nem terheltem túl a kezem. Vigyáztam magamra. 😉 Hiszen ezt is megtanultam bátorkodóként, hogy mégiscsak a biztonság az első. Aztán jöhetnek az élmények. Nekem szerencsére jutott mindkettő. 🙂

    S ami nagyon fontos, mindenkinek máshol vannak a határai. Éppen ez benne a nagyszerű. Nem is másokkal kell versenyre kelnünk, csak saját magunkkal. És mindezt tudatosan. Én így (is) feszegetem a határaimat.

    A ti segítségetekkel a gyerkőcök is megtapasztalhatják ezt a fajta sikerélményt a táborban. Akinek ami belefér saját választása szerint.

    A választás most a te kezedben is ott van! 😉

    (S enyémben meg persze a kormány, hogy minden a helyén legyen.)

    2016-07-28-18.15.11-1
  • jul 10
  • Vasárnapi tekergés

    Délután kedvet kaptam ismét egy kis tekeréshez a Balaton-parton. Az elmúlt napokkal szemben, ma nappali fényben akartam megcsodálni. Nem volt pontos tervem, hová menjek, csak elindultam az egyik irányba.

    Régebben egy barátnőmmel többször megtettük csak úgy a magunk jólesésére a lakóhelyünk és Siófok távot oda-vissza biciklivel. Most egy kicsit ezt az élményt elevenítettem fel, ellenkező irányban indulva. Már csak azt vettem észre, hogy hazaértem a szülői házba – jó nagy meglepetést okozva. 🙂

    1 óra 20 perc. Ennyit számoltam. Megpihentem, majd visszafordultam az új otthonom felé. Ismét 1 óra 20 perc. 49 km. Kellemes fáradtság. Egy árnyalat barnaság.

    Magamban azt számolgattam, hogy kb. 2 filmet tudtam volna megnézni ezidő alatt. És mennyivel tartalmasabban telt a délutánom. 🙂

    Otthon összeszedtem a km-órám is – talán legközelebb már a sebességem is megfigyelem.

    flover_girl_bike
  • jul 05
  • Nekem a Balaton…

    … a riviéra. Vagy inkább az otthonom. Az igazi. 🙂 Pedig egy ideje mintha bolyongnék. Nehezen találom a helyem. Hát… valahol itt kezdett a bennem lakó kisgyerek felcseperedni, s most egy időre ismét visszatért.

    Már nem is gondolok bele, hogy mióta nem írtam megint bejegyzést sem nektek… sem magamnak.

    Ismét költöztem a munkám kapcsán – de ezúttal egész más lendülettel. Illetve a lendület márciusban sem hiányzott, de valahogy mégis más volt.

    Túl vagyok az első turnusomon. Uramatyám…, szavakba se tudom önteni! Ezért most nem is hadarom bele néhány kusza mondatba. Később bepótolom. De addigis, tekintsünk a jelenbe…

    A Balatonban nekem nem is a pancsolás a legélvezetesebb, hanem a tóparti tekerés a kiépített vagy néhol épp kevésbé kiépített kerékpárutakon. 1,5 hete költöztem, de a biciklim már alig egy hétre jött utánam. Pedig a legutóbb magára hagytam. Hát igen, a nyár, meg a Balaton újra képes feléleszteni az emberekben a mindenféle szenvedélyeket… 😉

    És micsoda véletlen, hogy az edzéstervem is most állt újra össze! Bevallom hetek óta nem is néztem, mert üresen állt. S ma ahogy rápillantottam, hogy büszkén bevéssem a tegnapi laza 20, és mai 23 km-eimet, hát rögtön a kerékpár szerepelt is benne tervezetten. Így kell ennek lennie, én mondom. 🙂

    Hogy kifejezésre juttassam mindazt a bájt, amit az ismerős táj és érzések adtak a napokban, csatolom a tegnap esti látképem. Sokkal csodálatosabb, mint ahogy a kép vissza tudja adni. Talán valami olyasmi tünemény van benne, mint amit a gyerekek szemében láttam a táborban.

    Ezzel az újúlt lendülettel szeretnélek titeket is arra bíztatni, hogy segítsétek a nevem alatti TÁMOGATOM gomb megnyomásával és adományotokkal, hogy ők is megtapasztaljanak valami hasonló érzést a táborokban, mint amit nekem a balatoni kerékpárút jelent. Valami ismerős ismeretlen, szinte elfeledett érzés. Mint a gyermekkor. Mint egy ‘hazaérkezés’… 🙂

    balaton
  • jún 03
  • Trendi irányzatok – avagy a mozgás öröme, igényekre szabva

    Latin aerobic, Piloxing, Port de bras…

    Korábban ígértem már néhányatoknak, személyesen is ill. az előző bejegyzésemben, hogy ejtek néhány szót az újonnan kipróbált mozgásformákról.

    Először hadd kezdjem egy idézettel, melyet nagyon kezdő salsásként, a táncterem előterében olvastam: „Az ember veleszületett képessége… a mozgás közben érzett felszabadult öröm.”
    (A bejegyzés végére értelmet is nyer, miért szúrtam közbe.)

    Úgy tűnik, hogy manapság egyszerre egyre nehezebb és egyben egyre könnyebb is valami új mozgásformát kitalálni. Csak úgy virágzanak a mindenféle kevert irányzatok, újabb fitness őrületek. És meg lehet érteni azt is, miért van akkora sikerük.

    Egyrészt bennük van a változatosság – egy-egy új műfaj 3-4-5 másikat kever, s ezáltal sokféle beállítódásnak megfelel egyszerre.

    Másfelől ugyanezzel kielégíti hedonista világunk azon igényét is, hogy mindent akarunk. Egyszerre. Semmiből sem kimaradni, egy kicsi csipetnyit mindenből élvezni. Ezek a kevert mozgásformák remekül igazodnak ehhez a trendhez.

    A „nem csinálom ezt, mert akkor a másikról le kell mondanom” kifogás is idejét múlt. Gyorsaság, ügyesség, kitartás, erő, nőiesség… és még sorolhatnám. Egyetlen irányzatban többféle szerepben is megélhetjük önmagunk.

    Latin aerobic: ahogy a neve is mutatja, latin ritmusok, salsa és egyéb táncelemek – kombinálva az aerobic kevésbé simulékony, leginkább ugrálós, esetenként erősítő jellegével – koreografált formában.

    Piloxing: PIL(ates + b)OXING. Könnyed, nyújtó mozdulatok találkozása a boxban ismert helyben történő ütésekkel, rúgásokkal – kiegészülve dinamikus táncelemekkel. Egyszerre átmozgat és ellazít.

    Port de bras: leginkább a baletthoz hasonlítanám, bár azt még sosem próbáltam, ötvözve streching és a pilates egyes elemeivel, finoman magába rejtve néhány harcművészeti mozdulatot is. Kecses, nőies mozgásforma, garantáltan karerősítő, és tartásjavító jelleggel.

    Ezek csak az utóbbi hónapok, és a költözés hozadékai. A Port de bras kifejezetten friss, mai tapasztalás. 🙂

    De nem hagyhatom említés nélkül a korábbi évek során gyakorolt két szívemnek kedves, s talán kevésbé ismert mozgásformát sem, – mégpedig a Bootcamp és a Nia személyében. S azért is hagyom így megszemélyesítve őket, mert mindkettő kissé már-már össze is forrt az akkori edzőmmel és tánctanárommal számomra. Ha csak annyit mondok, hogy e kettő párhuzamosan egy ponton megváltoztatta az életem, akkor nem túlzok, és így igaz.

    A Bootcamp számomra azt jelenti, amikor megéreztem az erőt magamban (az akkoriban még törékeny testemben is). Erő és állóképesség-fejlesztés. Keményen, mégis játékosan. Mindig úgy próbáltam körülírni, mintha keveredne egy általános iskolai tornaóra (persze nem a lazsálós fajta) és egy katonai kiképzés (persze annál sokkal figyelmesebben, egyéni igényekre is szabva), valahogy a kettő között félúton. Bár ez utóbbi, lehet, hogy csak Atesz specialitása volt. 🙂 Egyszerre csapatmunka, mégis mindenkinek a saját határai feszegetéséről szól.

    És amit a Nia jelentett számomra: a megtalált nőiességem. A Niában is benne van sokféle irányzat, kezdve a törzsi rituálé-jellegű mozdulatoktól, harcművészeti elemekkel tűzdelt, s jóga elemeket tartalmazó, végső soron mégis leginkább nőies táncmozdulatokból felépítve. Agy kikapcs. Csak te vagy jelen, a pillanat, és a felszabadult mozgás öröme. Mégsem vagy egyedül – érzed a többiek energiáját és rezdüléseid; és közben csak magadra figyelsz… Köszönöm Kinga, hogy ismerem az érzést. 🙂

    S a néhány napja tartó lehangoltságom máris elillant, ahogy ezekről kezdtem írni nektek. A mozgás és az általa átélt érzelmek és tapasztalások tényleg boldoggá teszik az embert. 🙂

    Szeretném, ha a Bátor Tábor beteg gyerkőcei is megtapasztalhatnának valami hasonló érzést – ezért kérlek, segítsd te is őket rajtam keresztül havi egy-két korsó sör, mozijegy vagy hamburger árával.

    Ösztönzésként egy kép rólam, egy nehéz időszakban, Nia közben. Igen, a képen, abban az elkapott pillanatban őszintén boldog és felszabadult vagyok. 🙂 Szeretném a tábor gyerkőceinek is megmutatni ezt az érzést. Mert a mozgás örömét megtapasztalni, új élményeket szerezni jó. És mert adni is jó. 🙂

    Tincsu_4_NiaJam
  • ápr 28
  • A ’Zorro-kör’

    Újabb 10 nap eltelt…

    Szerdán edzettem egy nagyon jót. S utána olvastam egy kicsit egy rég megkezdett könyvből. Testi, lelki felüdülés. Kicsit úgy voltam ezzel a könyvvel is, mint a testmozgással abban az elmúlt 1 hónapban. Félretettem. Pedig szeretek olvasni, nagyon. Szeretek edzeni is, vagy táncolni meg pláne.

    Az élet furcsa fintora, hogy időnként akadályokat állít elénk; vajon elég kitartóak vagyunk-e, ha a célunkról van szó? Miután végre újra kezdtem mozgásba lendülni a kihagyásom után, a lendületem egészen a Gerecséig vitt, méghozzá egy 50km-es kis teljesítménytúra formájában. Tavaly már megtettem, idén is vártam. Az eredmény: Siker és újabb kiesés. Olyan csúnyán begyulladt ugyanis a végére néhány lábujjam, hogy napokig sziszegve topogtam. Először dühös voltam, egyszerre szerencsétlennek és igazságtalannak éreztem a helyzetet, hogy megint tétlenkedjek?! Aztán egy beszélgetés alkalmával már-már szemrehányó hangsúllyal kérdezte valaki, hogy na lesz edzés? Pedig ártatlan kérdés volt a részéről; ő nem is tudhatta, mennyire fáj a lábam; s én mégis magamra vettem. Nincs is sértőbb olykor, mint az igazság. Én meg ráeszméltem, hogy valóban úgy fáj, mint gondolom? Nagyon. De úgy értem, akadályoz abban, hogy például súlyokat emeljek? Jó, futni éppen nem tudok elmenni vele. De van otthon egy klassz kis TRX-em; hát lehet-e jobb alkalom rá? Nem éppen azért van, hogy otthon is tudjak edzeni, ha a körülmények nem teszik lehetővé, hogy máshol tegyem?

    Nagyon jól esett. Egy kicsit legyőztem magam. És egy kicsit kaptam abból a jóleső érzésből is, ami úgy hiányzik, ha nem mozoghatok. Kifogást könnyű találni. A körülmények pedig sosem lesznek tökéletesek, hogy elkezdj, vagy folytass valamit. Sosem tökéletesek, csak mindig épp elég jók ahhoz, hogy ne legyen kifogás.

    Néha kicsiben kell kezdeni. Mondjuk eluralkodik a káosz a lakásban. Először rakj rendet az asztalodon, s tartsd ezt fenn. Mikor már biztosan uralod a helyzetet, merészkedj messzebb, tedd rendbe a szobád. Ha ezt is magabiztosan uralod, tégy rendet a lakásodban. Ez a Zorro-kör elve. Abban a könyvben olvastam szerda este.

    Nem kell az edzésnek se rögtön tökéletesnek lennie. Kezdd el valahogy, kezdd kicsiben. Egy lábsérülés még nem akadály abban, hogy a tested többi részére odafigyelj. 😉 Aztán ha az már megvan, idő közben meglátod, észrevétlenül elkezd rendbe jönni az is, amit gátló körülménynek tekintettél. J

    És hogy a Zorro-kör elve vajon az adománygyűjtésben is működik-e? A családom, a barátaim egy része már mellettem áll. Ismeretlenül is sikerült támogatást találnom. Vajon meddig terjed a tovagyűrűző hatás? Segíts kiterjeszteni, hogy Téged is érintsen, és támogasd rajtam keresztül a Bátor Tábor gyerkőceit, hogy végül pedig őket is elérhesse a táborokban ez a varázslat! 🙂

     

    5423557_orig
  • ápr 19
  • 40 nap. 40 éjszaka. és ami azalatt történt… :)

    Nehezen vettem rá magam, hogy bejegyzést írjak. Pedig már napok… hetek óta készülök rá. S közben lefagyott a gépem is (később kifejtem), de most már annyira szerettem volna írni, hogy elkezdtem végül egy papírra…

    Elakadások. Mindenki életében vannak.

    Amiért belekezdtem ebbe a Benefitness kampányba a Bátor Tábor támogatására (amit lássunk be, eddig nem túl látványosan űztem), nos az pont az volt, amit el szerettem volna kerülni általa, s közben mégis megtörtént. Egy kicsit magával is sodort.

    Ahogy a kezdő bejegyzésemben (link) írtam, az én ’életmódváltásom’ 2012-ben kezdődött. *Pontosítok, megtörtént. Közben rájöttem, hogy ez már egy másik történet. Mert most ismét szükségem lesz rá. Mintha előre éreztem volna, csak még nem volt világos.

    Egyszer a Duracell nyuszi is lemerül… mert kerülhet új élethelyzetbe, érhetik ismeretlen ingerek. Ilyenkor jobban kell az energia.

    Olyan ez, mint amikor az ember a bőre alatt érzi a bizsergést, amit a változás szele idéz elő. Előre. Vagy mint amikor a front előtt fáj a fejünk (szerencsére számomra ez utóbbi kevésbé ismert jelenség).

    De most egy kicsit nekem is fáj. Nem a fejem. Ez, meg az. Ilyenkor megjelennek a böngészőmben a ’betegségek lelki okai’ és hasonló kereső kifejezések. Hirtelen megnyitottam vagy 20at… és le is fagyott a böngésző. És a gépem is. Ugye mondtam.

    Bezártam hát az összeset. És megnyitottam egy üres dokumentumot. Ugyan ki mondja meg, hogy miért fáj a lábam… a torkom. vagy épp a fejem?! Vagy a lelkem..?!

    Elakadások. Ezt már említettem. Az a bizonyos újabb életmódváltás, ami előtt álltam. Állok. Új város, új munka, új lakás, új környezet. Új csalódások. Régi barátok, és persze újak is. Új élmények. Új dolgok tanulása, és megtapasztalása. És az egészség (igen, ilyen hátra soroltan).. Táplálkozás, mozgás. És az odafigyelés. Na ezek az utóbbiak, ami még ha a mindennapi rutin része is az ember életében, a sok változás közepette könnyen háttérbe szorulnak. Hát megtörtént, amitől tudat alatt én is előre tartottam.

    Heti 4 edzés. Vagy tánc. Valamilyen mozgás. Ami előtte volt. Majd eltelt egy hónap anélkül, hogy az edzőterem, vagy a táncparkett, vagy csak a futócipőm közelébe kerültem volna. Éreztem a feszültséget is gyűlni, miközben próbáltam átadni magam a mindenféle új ingereknek. És mégis valami hiányzott közben. Pedig időm maradt. Energiám és figyelmem viszont már nem. Az elem kezdett lemerülni. Csalódottan néztem, ahogy a korábbi életvitelemnek megfelelően beállított edzéstervemnek még a megközelítését sem értem el (pedig Zoli kedvesen figyelembe vette minden kérésem)…

    Aztán ahogy az újdonság varázsa enyhült, de a tétlenség érzése fokozódott, végre elmentem az edzőterembe. És táncolni. És kirándulni. Hozzá kell tennem, rengeteg lehetőségem van az új környéken. Így nem ezen múlott. Valahogy mégis lassan találom meg az új életvitelem. Új edzésformákat is kipróbáltam. Csak semmi szokványos… (kínos nevetés) Pedig tudjuk, a kevesebb néha több; s a megszokott se mindig rossz. Főleg ennyi változás mellett nem árt, ha valami ismerős tapasztalat biztonságérzetet nyújt. De nem. Még ebben is az újat kezdtem keresni… Mindenesetre boldogsággal töltött el, hogy újra úgy érzem, teszek az egészségemért. A jó közérzetemért. De még mindig nem írtam róla.

    Aztán jön egy csalódás, ami kicsit arcon csap. Felráz, és kibillent az instabil ’egyensúlyból’ a még fel sem száradt új alapok talaján. Átgondolod, hogy mi a fontos.

    És ez a pont az, amikor beismered, hogy nem lehetsz mindig erős, független, önálló. Ilyenkor kell a bíztatás, a támogatás. Nekem ebben. Egy stabil, biztonságot jelentő közeg a változások közepette. Most, itt, ebben az adott életszakaszomban.

    A Bátor Tábor gyerkőceinek pedig egész életük során. De most kicsit általatok is. Nekik éppen az új élményekre van szükségük a táborok során, ami kizökkenti őket a megszokottból. 🙂

    * Közben egyébként Bátorkodó is lettem. Magaskötélpályás segítő. Csak ezt se mondtam még. Sikerült a vizsgám, ott leszek az I. turnusban. Csak, mert ez is egy új dolog az életemben. És mert nagyszerű. Én így szeretném segíteni őket.

    Ti is megtehetitek az adományaitokkal a Benefitness oldalán. S ha mindezt rajtam keresztül teszitek, nekem is újabb lendületet, és megerősítést adtok. Egy biztos támogatást NEKIK és nekem is. 🙂

    /képként pedig álljon itt ez, az egyik kedvenc idézetemmel Gandhitól/

    te-magad-legy-a-valtozas
  • már 10
  • Intro

    Bátor Tábor. Adománygyűjtés. Életmódváltás. BENEFITness. és én, Martina (akinek úgy jobban tetszik, Tincsu)

    Kezdjük rögtön a címmel. Pillangó-hatás. Az elmélet szerint a világon minden mindennel összefügg, s egyetlen apró cselekedet alapjában változtathat meg sokkal összetettebb, látszólag független dolgokat. (Egyébként a jelem is lepke volt oviban. Csak mondom.) 🙂

    Aki ismer már néhány éve, talán jogosan kérdezheti, miért is akarhatok én életmódot váltani? Rendszeresen sportolok, igyekszem odafigyelni, hogy mit eszem. És igazatok van; nálam ez az életmódváltás már megtörtént, kb 2012 táján, amikor egy betegség által hirtelen lefogytam közel 10kg-t, és aztán a rendszeres sportnak és a tudatosabb táplálkozásnak köszönhetően sikerült megerősödnöm. Akkoriban is találkozhattatok a sportos, receptes, vagy gondolatébresztő blog-bejegyzéseimmel az Én Diétám oldalán. Örömmel mondhatom, hogy sikeres és tényleg életmódszerű váltás volt ez, hiszen ma is itt tartok.

    Nagyjából.

    Munka és mesterképzés mellett ez lett az, amit kissé háttérbe szorítottam. Nem bánom, hisz idő közben megtanultam mérlegelni, mikor mi a legfontosabb, és azt is, hogy egy átmeneti állapot nem jelent bélyeget a jövőre nézve. Ahogy lediplomáztam, munka mellett már vissza tudtam illeszteni a sportot az életembe, s új hobbira is leltem a táncban. A tudatos táplálkozás iránti igényem már tinikoromban megmutatkozott, s amikor szembesültem az ételérzékenységeimmel, csak még konkrétabbá vált. Kerülöm a tejterméket, a lisztet, a cukros és zsíros ételeket, és óvatosan bánok a sóval. Viszont szeretem a fűszereket, a különleges ételeket és az új ízeket. Nem könnyű, de még mindig szerencsésnek tartom magam.

    De most nem csak rólam van szó. S hogy hol találkoznak az egyéni célok valami jóval nagyobb, nemesebb érdekkel? Az egész annyira csodálatos! Az idei évre elhatároztam (már régóta érlelődik a gondolat, de most jutottam ide – véletlen?!)… tehát elhatároztam, hogy szeretném önkéntesként valamely alapítvány munkáját támogatni, részt venni annak életében. Főként ismerősök által (és kicsit azért is, mert 2016-ra a „bátorság” az én szavam), így mindenestül a Bátor Tábor felé sodort az érdeklődésem. Nagyon megtetszett mindaz, amit képvisel – hogy a tartósan beteg, gyakori orvosi ellátást igénylő, társaiktól némileg elszigetelődő gyerekek is olyan közösségi és maradandó élményeket is megtapasztalhassanak, amitől ugyanolyan értékesnek érezhetik életüket, mint egészséges társaik. Fantasztikus. Elhatároztam, hogy idén nyáron én is táboroztató leszek. Nem mondom, nem egyszerű bekerülni, komoly feltételek vannak. Érthetően.

    Aztán érkezett a felhívás, hogy valami BENEFITness nevű program indul épp a Bátor Tábor kezdeményezésében, idén először. Gyors átolvasás, gyors jelentkezés, visszajelzés, és már a kezdeti megbeszélésen is csücsültem. Magával ragadott az egész. Vagyok én, az egyén, magamért, s leszek, értük, 1 éven át. Vagy tovább. S itt vagytok ti is.

    És hogy mi az egészben a nagyszerű? Gondolj bele. Neked is fontos az egészséged, nem csak nekem. Mit jelent számodra havi két korsó sör, egy doboz cigi, bonbon, vagy egy pizza? Ha nem eszed, iszod, szívod, neked lesz jobb. Egyel legalábbis kevesebb. Vagy akár 11-gyel. S hogy mit jelenthet még ez a Bátor Tábor lakóinak? Egy apró támogatást. Tőled. Nekik. Egyszer, vagy akár havonta. Vajon te segítenél rajtuk és magadon? 🙂

    bfy-effect

Támogatóim (18)

XY
XY
XY
XY
BE
SP
ML
OS
XY
BE